Mindent a hajról, mindent a hajért.

2016. február 01. 13:58 - Fodor Bettina, Blogger

Schwarzkopf Gliss Kur Ultimate Oil Elixir

A Garnier Fructis 2in1 sampon után most ezt vettem (elő). Nem csak a sampont, de a balzsamját is és az olaját is használtam egyszerre. Az olajból még van, úgyhogy azt fogom is egy ideig. Ezt igazából a vendégeim javaslatára kezdtem el használni, illetve párom unszolására, mivel ő is ragaszkodik a Gliss Kur termékekhez. Igaz, ami igaz, nem is korpásodik a fejbőre tőle, mint az összes többitől, amit eddig használt. De ez Ő, és most én vagyok soron, hogy elmondjam tapasztalataimat.

 gliss_kur.jpg

Árban talán az egyik kiemelten drága termék, amit még meg lehet venni akár egy drogériában, vagy egy nagyobb hiper-szupermarketben is. Kevesebb is kell belőle, mint az előző samponból kellett, viszont még külön balzsamot is kellett használnom mellé. Furcsa is volt plusz 5perccel tovább mosni hajat, mint a 2in1-nél, ahol két hajmosásból le is tudtam a dolgot.

A hajam nem szállt tőle annyira, mint a Fructistól. Kellemes, de kicsit szálkás tapintása lett. A balzsam után könnyű volt kifésülni a hajam, persze ebben segített az olaja is, amit szárítás előtt ráfújtam. Elsőre nagyon elégedett voltam vele. 

Aztán másnapokra teljesen ellapult a hajam. Fénytelenné és fakóvá vált. Erősebbnek éreztem fogásra a hajszálaimat, de mégis valahogy nem volt az igazi tapintásra. Kellemetlen fejszagom lett, és nagyon gyorsan bezsírosodtam. Időközben lekerült a póthajam is, úgyhogy már csak a saját hajamat kellett mosnom vele. Elsőre nagyon tetszett az illata, de a másnapos-harmadnapos hajamnál már kifejezetten rosszul lettem attól a szagtól. Igaz, enyhén akkor meg is voltam fázva, és talán volt egy-két nap, mikor lázas is lehettem, de az nem indokolja a folytonos büdös fejszagot. Páromat kérdezgettem, hogy ő is érzi-e, és sajnos érezte. Nem lehettem egy kellemes illatú társaság...

121h.jpg

Míg a Fructis 2in1 kellemes csalódás volt, a Glis Kurtól többet vártam. A hajamnak látványosan jót tett, mert tényleg valahogy erősebbnek éreztem a hajam, de az a szag! Próbáltam parfümmel elfedni, kihagytam az olajat, már akár másnaponta mostam a hajam, nem viseltem sapkát, hogy ne lapuljon, zsírosodjon, amitől előjött az a szag... és még sorolhatnám, hogy mikkel próbálkoztam - hasztalan. Így is sokat bírt a sampon és a balzsam. Tovább bírta, mint a Fructis...sajnos. Alig vártam, hogy elfogyjon, és jöjjön a következő kísérlet. Talán a Schaumát fogom kipróbálni, de az is lehet, hogy nővéremtől "megöröklöm" a Niveáját. Ő is olvassa a blogomat, teljesen belelkesült, és szeretne támogatni a tesztelésben. Megvette, de professzionális samponcsaládra váltott, viszont nem akarta kidobni a teli flakonokat, így pont kapóra jöttem neki. :D

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fodraszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr608248334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Mindent a hajról, mindent a hajért.
süti beállítások módosítása