Mindent a hajról, mindent a hajért.

2016. július 14. 18:12 - Fodor Bettina, Blogger

Olló, fésű és egyéb eszköz története a fodrászatból

Az ollót Az ősi Egyiptomban és Mezopotámiában is már használták közel 4-5 ezer évvel ezelőtt is már. Pontos korát csak becsülni tudják, de az megállapítható, hogy kezdetben anyagvágásra használták és csak később szélesítették a felhasználási területét. Az első acélollót Robert Hinchcliffe mutatta be 1761-ben, Londonban, méghozzá sorozatgyártásra is alkalmas találmányként. Manapság már annyiféle olló beszerezhető, hogy felsorolni sem lehet mindet. 

ollo.jpg

A borotvát sokkal előbb feltalálták, mint kétujjas társát, az ollót, bár nem sokban különbözött a késektől. Az ókori Egyiptomban kiemelkedő szerepet kapott, hisz a sok fertőzés és járvány miatt az egyiptomiak kopaszra borotválták a testük minden porcikáját. Ekkor már vékonyabb volt, mint egy kés, és sokkal élesebb, és görbe. A görbe ívet az 1800-as évek végéig meghagyták, akkor viszont King Camp Gillette kifejlesztette az egyenes, eldobható borotva pengét. Ezzel kicsit seggbe rúgta a borbély szakmát, mint az Uber a taxizást. 

Egy nap, az 1895-ös év valamelyikén Mr. Gillette éppen borotválkozott, amikor villámként hasított át az agyán a forradalmi találmány- egy olcsón előállítható, könnyen élesíthető és cserélhető borotvapenge elkészítésének gondolata. Tájékozódott a termékre vonatkozó esetleges piaci igényekről, valamint tanulmányozni kezdte a pengeélezéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. Hamarosan elkészítette a mindkét oldalán papírvékony, eldobható acélpengét. 1901-ben, hat évvel az első merev mintapéldány megalkotása után, létrehozta az American Safety Razor Company-t. a köszörűsök és szerszámkészítők azonban halva született ötletnek tartották a találmányt, mivel a kor technikai színvonala elégtelennek tűnt egy ilyen, finommechanikai gépeket igénylő termék előállításához. Gillette végül mégis talált valakit, aki hajlandó volt teljesíteni a megbízást, ám az illető nem rendelkezett- az egyébként ekkor még nem is létező- automata felszereléssel, amely a nagytömegű pengegyártást lehetővé tette volna. Aztán William Emery Nickerson, a leleményes kémikus mechanikai tervező beszállt a vállalkozásba és elkészítette a tömegtermeléshez nélkülözhetetlen gépsort. Ő volt az első, aki felismerte a Gillette- találmány sikerének kulcsát, ami az olcsó előállíthatóságban és kiváló minőségben rejlett. (Protokoll-etikett)

borotva.jpg

Fésű nyomaira már a neolit korból is bukkantak kutatók. Ezek rendszerint törékeny, sérülékeny anyagokból voltak, mint a csont, vagy a fa, így kevés maradt ránk. Nem csak az ember hajának és szakállának ápolására használtak fésűt, hanem az állatok sörényének, szőrének gondozására is. Mivel ez az emberrel együtt fejlődött, ezért fésűket minden korból szoktak találni a régészek. Mindenhol megtalálható volt a világ szinte összes pontján. Az őskori leletek közt három különféle formájú fésűt találunk, vannak egészen egyszerűek, melyeknek sima háta van, vannak olyanok, melyeknek háta fület vagy fogantyút képez s végül olyanok, melyeknek mind a két oldala fogazva van mint a mi sűrű fésűinké. Később csontnyeles fém fogazatú fésűk hódították meg évezredekre a világot, mellette megjelent a hajkefe. Disznósörte és lósörte alkotta a kefe részt, míg fa és csont a markolatot. Aztán ezeket elsöpörte a műanyag fésülködő eszközök megjelenése. 

fesu.jpg

A hajlakk forradalma egy egészen elképesztő gondolatból eredt: a szúnyogok elleni védelemből. Igazából a technológia már évtizedekkel a forradalma előtt már létezett, és hajlakk néven már bevezették a köztudatba, de akkor még nem volt siker. Amikor viszont elterjedtek a szúnyogírtó sprayk, akkor a hajlakk is elindult szárnyalni. Mindezt azért, mert hasonlított egy sikertermékre. Azóta viszont töretlen a csillogása. Kezdetben gyanta és cukor alapú volt, ami remek tartást adott a hajnak, de károsította is, és nap végére elnehezítette a hajat. Sikere még a rúzsét is felülmúlja, olyannyira, hogy még egy film is született Hairspray néven. A filmről bővebben ITT olvashatsz. A hajlakkból hajhab is kifejlődött, és további fixáló termékek.

hajlakk.jpg

Dauert mindenki látott, és sokan a nagymamák habos frizurájához kötik a képet róla. Pedig sok fiatal is és színes bőrű férfi-nő él vele nap, mint nap. Ugyanis a dauer az nem a göndör hajról szól, hanem a tartósságról. Vagyis egyenes hajból hónapokra göndör hajat varázsolni és ugyanígy göndörből egyeneset, hogy ne kelljen minden nap vasalni, csavargatni. 

Francois Marcel találta ki a hullámosítást 1870-ben.
Marcel Párizsba ment tanulni, ahol a mamája, akinek gyönyörű, természetes, hullámos haja volt, minden hétvégén meglátogatta a fodrászatban. Az üzletbe bejártak a kurtizánok is, akik olyan frizurát kértek, mint a mamáé. Kezdetben ingyen készítette nekik a hullámot, hiszen a lányok egész éjszaka sétáltak Párizs belvárosában, ami a legjobb reklám volt számára. Pillanatokon belül elterjedt, hogy kihez kell fodrászhoz menni. (www.gondor-frizura.hu)

 dauer.jpg

Szólj hozzá!
2016. július 04. 15:21 - Fodor Bettina, Blogger

Milyen volt a hosszú haj?

Tudom, hogy furcsa a kérdés a címben, de másképpen hogyan lehetne olyan száraz dologról írni, mint a történelem? Én mondjuk mindig vonzódtam a történelemhez, soha nem tartottam száraznak azt, amikor az emberek egymást viszállyal, háborúval, máglyán égetéssel és egyéb eszközökkel próbálták meggyőzni a saját igazukról. De most nem ez lenne a téma, hanem a hosszú haj és annak történelmi szerepe. Elmondom mi is volt frankón a hajjal a szitu a történelemben, még ha művészettörténész diplomát nem is kapok érte a szabados fogalmazásom miatt. Sok esetben a törtélemmel eléggé elfogult vagyok, de ez talán megbocsátható. Vagy kérlek, nézd el nekem, emberből vagyok, így nem tudok elfogulatlan lenni.

Az őskorban az emberek a hajukat az ujjaikkal fésülték, gyöngyökkel, kagylókkal díszítették, valamint a mágiában is használták. A hajvágást még hírből sem ismerték. A bibliai Sámson is elvesztette az erejét, amikor levágták a haját. Ez akkoriban egy szimbólum volt az egyiptomiakig, ahol már a hajviselettel rangot is kifejeztek. Nagy érték volt a hosszú haj, bár nem saját, ugyanis azt higiéniai okokból eltávolították a fejről. Rabszolgák haját viszont előszeretettel hordták parókának a tehetősebb nők és férfiak. 

112.jpg

A rómaiakig nagy divat volt a hosszú saját haj, leszámítva az egyiptomiakat, bár a paróka őrület átterjedt később a római provinciákon keresztül egészen Rómába is, ahol az északi világosabb hajú rabszolgák haját készítették el parókának, toldásnak, póthajnak. Persze csak azok, akik megengedhették maguknak. Ebben a korszakban különül el igazán a női és a férfi hajviselet. Eddig a korszakig a nők és férfiak haja hosszú volt, vagy mind a két nemé borotvált, és parókával ellátott. De a Római Birodalom terjeszkedése miatt a katonák zoknival vették fel a szandáljukat, és a hajukat rövidebbre vágatták, egyrészt higiéniai okokból, másrészt taktikai okokból egyes történészek szerint. Ugyanis nem volt elég a ruházat, a fegyverzet, de még a hajviselet is megkülönböztette az ellentől a római katonákat. A magam részéről inkább a higiéniát tartanám valós oknak a hajvágáshoz. 

113.jpg

Elbukott a Római Birodalom és a férfiak rövid haja is egy időre. Miért? Lustaságból. Az emberek nem törődtek magukkal, sem a higiéniával, és szinte semmivel, mert örültek, hogy életben tudtak maradni. A vallási tébolytól lebutított nép visszafejlődött egy késő ősember szintjére, csak már ruhában járt, ha volt neki. Mindegy, hogy a gazdag  vagy a szegény embert nézzük, mert egyik sem adott magára, hisz a földi dolgok nem üdvözítőek a léleknek, így elhanyagolható, mondja a Tanítás. Ergo kapálj, akkor azt el tudjuk venni tőled, de ha marad valami neked, akkor nem haltok éhen a következő évig, hogy újra leadd azt, amit kapáltál és maradékból újra kihúzhatod egy évig... És a lebutított nép ment a zsarnokság mutatta úton, hisz elhitte, hogy ettől jobb lesz a lelke. No comment!

A sok betegségnek hála rájöttek az emberek, hogy ez így nem kóser dolog, hogy döglenek, és ez így nincs rendjén, mert még a macska is mosakszik, és lassan túléli őket, akkor ők miért ne tehetnék? Így elkezdődött egy új korszak, megismerték újra a tudással együtt járó boldogságot és boldogtalanságot, vagyis eljött a reneszánsz. A sok bigott vallási fanatikus persze ezt is elrontotta, újra gátolva a fejlődést, de legalább van sok szép templom szerte a világban... Na de elkanyarodtam. A reneszánsszal beköszöntött egy új kor a hajviseletben, méghozzá a tiszta haj viselete! Újra erény lett a hosszú haj a módosoknál. És ha tiszta, szép, akkor tegyük még szebbé, díszítsük ki. Aztán a még több, még hosszabb haj vált igénnyé. Rapunzel (Aranyhaj a Walt Disneynél) története mond valamit neked? Innen való.

114.jpg

Szóval a halmozás a fejen is elkezdődött a barokk korszakban, bár már csak parókával tudták kivitelezni azt a mennyiséget, amit elképzeltek. Nők és férfiak frizura divatja különvált újra, de a paróka alap volt mind a két nemnél, akárcsak a fűző viselete. A legjobb paróka készítők az angolok voltak, de ők maguk alig hordtak parókát, még a nemesek körében sem mindenki viselt. Szeretem azokat az angol filmeket, ahol paróka nélkül ábrázolják a nemeseket, mert ott tényleg van történelmi tudás a díszletesek körében. Viszont a hideg kiráz, mikor amerikai filmekben még az angolok is parókát hordanak, ezzel is szemléltetve, hogy a barokk korban bizony az volt a divat... Pedig az angoloknál nem!

115.png

Amikor elkezdődtek a nagy liberális, nacionalista, radikális forradalmi megmozdulások, ergo Nagy Francia Forradalom, 1848-49-es Magyar Szabadságharc, Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat, stb. korszaka, akkor nem volt a lázongó embereknek és az őket támogató nemeseknek arra ideje, hogy bepúderezzék a parókájukat, mert bizony fegyvert kellett ragadni és nyiszabolni kellett egymást, így megint a saját hosszú haj lett a divat, de már csak a nőknél, persze a barokk korban megszokott kontyba fogva, csak szolidabb kivitelben, pótlék nélkül. A késő barokk, rokokó korszakban olykor egy paróka a 15-20 kg-ot is elérte és akár egy egész madárkalitka kismadarakkal helyet kapott benne, vagy három ágyús hadihajó-makett. Ehhez képest a romantika korára a szolid konty, némi fonással és szalaggal kifejezetten puritánnak, egyszerűnek hatott. Így is két-három óra volt egy hajviselet elkészítése alkalmanként, de csak pár naponta készítették el, hisz nem volt idejük a politika és a háborúk miatt az embereknek. A férfiak elkezdtek végképp megelégedni a rövidebb hajjal.

116.jpg

Aztán egyszer csak beköszöntött a nagy Béke korszaka, vagyis a Boldog Békeidők, ami hirtelen átcsapott I. Világháborúba. A békebeli kontyokat már modern eszközökkel varázsolták a fodrászok elegánssá. Az I. Világháborút követően egyenesen robbanásnak indult a technológiai fejlődés, így még rövidebbek lettek a hajak, és még göndörebbek. Konty? Ugyan! Annyira hosszú haja nem maradt a nőknek, vagy csak keveseknek. Fejlődött a kémia, a fizika, lett elektromosság, hajszárító és II. Világháború. Azóta nincsenek kifejezetten csak hosszú vagy csak rövid haj divatok, leszámítva talán a 70-es éveket, amikor még nőknél és férfiaknál visszahódított egy kis időre a hosszú haj, mint hippi korszak. Persze ez is lecsengett, mint ahogy a Hair filmes musical eltűnt a mozikból. Dauer korszak jött a 80-as években, rakoncátlan fürtök a kilencvenes években és manapság meg tudjuk, hogy kik az Ikonok, akiknek követjük a frizura divatját... 

117.jpg

Amit most leírtam neked, azt történelem könyvekből tudom, hosszú tanulás folyamán szereztem meg, külön képesítések megszerzése alatt sajátítottam el, és releváns információkat tartalmaznak. Szakdolgozathoz mégsem ajánlom felhasználni, mert szubjektív megfogalmazásom gátat szab neki, és elég hiányosan írtam le, hogy ne legyen unalmas és száraz, a pontatlanságomról és túlzó elnagyolásomról nem is beszélve. Ezért remélem kedvet kapsz, hogy máshol is utána nézz a hajtörténelemnek kiegészítve a tőlem kapott elfogult tudást!

10 komment
2016. június 29. 13:52 - Fodor Bettina, Blogger

Pantene Pro-V Repair and Protect

Persze, hogy finom illata van! 119.jpg

A hajam vége kiszőkült a festést követő egy héten belül, úgyhogy a festett hajú olvasóknak nem ajánlom. Kiadós volt, és a sampon együtt fogyott el a balzsammal, amit először sikerült életemben produkálnom. De a hajam is együtt fogyott a Pantene-nel, aminek már kevésbé örülök. Konkrétan a fele maradt csak meg a hajamnak. Gyulladás nincs a szervezetemben, a közérzetemben nem érzek változást, kemoterápiát nem kapok, szóval semmilyen belső betegségem nincs, ami miatt hullhatna ennyire a hajam. Vagyis a sampon a hibás, más nem lehet. A flakon felénél már gondolkoztam rajta, hogy abba hagyom ezt az évet a bolti samponokkal, és visszaváltok a beváltra, de köt az ígéretem, hogy már pedig végig csinálom és megírom a tapasztalataimat. De sírógörcsök közepette nehéz írni a tapasztalatokról... Nagyon el vagyok keseredve, de tudom, hogy visszanő a hajam. Tisztában voltam az ilyen kellemetlen következményekkel, amikor elkezdtem a teszteket, de reménykedtem benne, hogy talán egy év kevés ahhoz, hogy eljussak a drasztikus hajhullásig. Évek óta póthajam van, az is okoz némi hajveszteséget, de nem ennyit. A sampon használatának a második hetében már látható volt a kézzel fogható bizonyíték a hajhullásra. Egy hajerősítő vitamin kúrát is végigcsináltam, de a hajam továbbra is megállíthatatlanul hullott. És nem a póthaj hullott, hanem a saját hajam. Szóval most elgyengült a fejbőröm és hajhagymáim is elgyengültek annyira, hogy spéci hajsampont kellett keresnem a bolt polcán. Anyagilag már tendálok át arra az árkategóriára, amennyiért minőségibb sampont tudok venni egy fodrászkellékesnél. 

A furcsa az, hogy vannak ismerőseim, családtagjaim, akik évek óta használják a Pantene-t, de nem tapasztaltak hasonlókat, mint én. Persze nekem benne van a pakliban, hogy váltogatom a samponokat. De vajon tényleg számít ennyire? Maradtak kételyeim...

Szólj hozzá!
2016. június 13. 21:57 - CsörgitsKinga

A vörös dög pszichológiája…

Azon gondolkozom, (ahogy minden nagy változás küszöbén) hogy befestetem a hajam. Meg hát beköszöntött a tavasz, amikor az ember újjászületik és nyitottá befogadóvá válik minden apróságra, ami körülveszi. Szóval arra jutottam, hogy a vörös lesz a legtökéletesebb választás. Hosszú, természetes szőke hajam van, amit a terhességem óta nem festetek. Ezért a világosabb árnyalatok között válogatok. De ha már ilyen komoly lépésre szánom rá magam, gondoltam kicsit utánanézek a témának. A hajfestés ma már természetes dolog. Éppen ezért nem gondoljuk végig, hogy általa erősebbnek, szebbnek látjuk magunkat.   Mindig is úgy gondoltam, a hajfestés az önkifejezés egyik módja, mely azt az üzenetet közvetíti a világ felé, hogy „más ember akarok lenni!” Vágyódás az újra, a másra, a megoldásra. Szakemberek véleménye, hogy a hajszínből következtetni lehet viselője jellemére, avagy „mondd meg a hajszíned, és én megmondom, ki vagy!”
 
safe_image.jpg

Igen. Szerintem roppant fontos, hogy ha az ember lánya új hajszínt választ, tisztában legyen annak pszichológiájával is. Mert ha egy adott hajszín olyan üzenetet közvetít, ami nem harmonizál annak viselőjével, akkor épp ellenkező hatást ér el, mint amilyet eredetileg szerettünk volna.

Nos. A vörös hajszínhez számos legenda fűződik. Az ókorban még úgy tartották, hogy aki ezt a hajszínt viseli valószínűleg vámpír, vagy azzá válik halála után. Úúúúúúúú. Eddig jó. Egyiptomban szentül hitték, hogy csak az idegenek, vagy úgynevezett hibridek (idegenek és emberek leszármazottai) születhetnek vörös hajjal. Ez egyre jobb! Imádom! És akkor a középkori boszorkányüldözésről még nem is beszéltünk. 300 év leforgása alatt több tízezer nőt égettek el pusztán azért, mert ezt a hajszínt viselte.

Ma már nem fenyeget életveszély egy ilyen hajszínnel megáldott nőt, sőt! Sokan vörösre festik a hajukat, mert feltűnő, szenvedélyes és szexuális varázserővel bír! Ezt többek között szexológusok szakvéleménye is alátámasztja. A hajszín viselői temperamentumosak, szenvedélyesek, és ami a legfontosabb, kreatívak. Kiváló vezetők és nagyon gazdag ötlettárral rendelkeznek. Továbbá ha engem kérdeztek, feltűnő és elegáns is.

safe_image_1.jpg

Most, hogy ilyen részletesen körüljártam a témát, továbbá meggyőződtem arról, hogy a választott hajszín és a személyiségem tökéletesen passzolnak egymáshoz… azt hiszem egy hajfestéssel fogom megünnepelni a júliusban induló szexológus továbbképzésem első szemeszterét. És te? Mivel leped meg magad az idei vadászidény alkalmából? ;-)

Szólj hozzá!
2016. május 02. 01:12 - CsörgitsKinga

Próbáltad-e már, avagy argánolajat mindenkinek!

Én néhány évvel ezelőtt kezdtem el natúr kozmetikumokat (is) használni. Aki elindul ezen az úton jól tudja, hogy nem könnyű kiigazodni a végeláthatatlan választék útvesztőiben. A megfelelő minőséget sem könnyű megtalálni, ráadásul vannak olyan natúr termékek, amelyek hiába minden… nem alkalmasak a hosszú távú használatra. Én így jártam a házi készítésű, szódabikarbóna alapú izzadásgátlómmal, amit egész egyszerűen imádtam. De fél év használat után sajnos a szódabikarbóna kikezdte a bőröm. Mivel többszöri nekifutásra sem sikerült megszerettetni őket egymással, mármint a bőrömet és a szódabikarbónát, feladtam a küzdelmet. De a kudarcok mellett számos szerelmi kapcsolat is szövődött. Ilyen szerelem volt első kenésre az argán olaj. Nem titok, én imádom a személyiségemhez passzoló termékeket. Éppen ezért az argánolaj igazi kincs egy nőnek, hasonlatosan a shea vajhoz (szintén nagy szerelem). Imádom, mert ez a fa 250-300 évig is elél, igazi matuzsálem. Imádom, mert az olaj előállítását a folyamatból adódóan a mai napig kizárólag nők és kézzel végzik. Így egész más érzés a hajamra vagy a testemre kenni.

argan-oil.jpg

Ahogy minden más natúrtermék vásárlásánál, itt is érdemes jó minőségű, 100% tisztaságú bio olajat vásárolni. A hidegen sajtolt olaj színe opálos, illata kissé fanyar és a dióra emlékeztet. És végül a lényeg. Mire és hogyan használd, amikor beszerezted? Az argánolaj a száraz, töredezett, fénytelen, sűrűn festet haj legjobb barátja. Továbbá hajvég ápolásra és hajhullás ellen is kiváló orvosság. Néhány másodperc alatt beszívódik, és az illata is eltűnik. Így hajmosástól függetlenül bármikor használhatod a hajtövekre, hajvégekre vagy akár teljes felületen. Ha rendszeresen használod az argánolajat, a hajad fényesen csillogó és egészséges lesz. A korpás, szeborreás fejbőr tüneteit is enyhíti, valamint UV védelemmel látja el hajad a legforróbb nyári hónapokban is. Na? Kipróbálod? ;-)

arganoil.jpg

Szólj hozzá!
2016. április 25. 12:22 - CsörgitsKinga

A hosszú hajban rejlő erő…

Nekem mindig is hosszú hajam volt. Életemben eddig kétszer vágattam rövidre. Először 15 éves koromban, ami több szempontból is fordulópont volt az életemben. Másodszor, amikor elkezdtem az egyetemet. Mindkétszer amolyan újrakezdésnek szántam. És valóban úgy is lett.

Mára számtalan kísérleti eredmény született, amely bizonyítja, hogy a hosszú hajban rengeteg energia van. Mindközül a legnépszerűbb, amit amerikai indián rezervátumokban végeztek.  Természetfölötti nyomkövető képességekkel rendelkező férfiakat kerestek azzal a céllal, hogy képességüket vizsgálják. Be is sorozták őket, de ezután hihetetlen dolog történt. Az újoncok nem tudták végrehajtani a legegyszerűbb feladatokat sem. Amikor a sorozatos kudarcok okáról kérdezték őket, következetesen ugyanazt válaszolták, hogy miután rövidre nyírták a hajukat (kötelező katonai hajviselet) többé nem működött a hatodik érzékük.

rick_mora_99.jpg

Ettől kezdve előírásként iktatták a hadseregben, hogy minden indián nyomolvasó, illetve felderítő mentesül a katonai hajviselettől. A kísérleti eredményeket anatómiai tények támasztják alá, miszerint a haj az idegrendszer kiterjesztése, egyfajta meghosszabbítása annak, ami hatalmas mennyiségű információt továbbít az agyba. Amikor a hajat levágják a befogadás és a továbbítás nagymértékben csökken. Ennek eredményeképpen eltompultság, érzéketlenség, továbbá szexuális frusztráció léphet föl. Nos… ezek után kétszer is meggondolom, hogy levágassam-e a hajam. :-)

1 komment
2016. április 18. 08:21 - CsörgitsKinga

A szeborreáról másképp II...

Az előző cikkben a szeborrea (seborrhoeás dermatitis) nevű bőrbetegségről írtam nektek. A témában én magam is érintett vagyok, mivel egészen kicsi korom óta küzdöttem a tünetekkel. A cikk végén azt ígértem, hogy megosztom veletek a személyes tapasztalataim.  Mivel a tünetekre mindenki másképp reagál, ezért az általam leírtak inkább támpontok, irányelvek arra vonatkozólag, hogy te hogyan kezeld a tüneteid.

A szeborrea, akárcsak a pikkelysömör alapvetően egy gombás megbetegedés, amit a szervezet savas kémhatása tovább irritálhat. Minél savasabb a környezet ph értéke a gombák annál jobban érzik magukat.  Éppen ezért nagyon fontos a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel (minimum 2-2,5 liter naponta) és lúgos kémhatású élelmiszerek, táplálék kiegészítők fogyasztása. Tehát jó sok víz és lúgosítás.

viz.jpg

A napfény is nagyon jót tesz neki, ezért a megfelelő védelem mellett napozz sokat. Ha teheted nyaralás helyszínéül tengerpartot válassz, mert a napfény és a sós levegő (és sós víz) kombináció a lehető legjobb gyógyír.

sunbathing_on_the_beach-wallpaper-1152x864.jpg

Ami a fejbőr és a haj ápolását illeti én a bolti termékektől a natúrkozmetikumokig mindent kipróbáltam. Volt olyan termék, ami azonnal kiütötte, de volt olyan is, amitől idővel telítődött a szervezetem és csak hosszú hónapok múlva váltott ki irritációt. Egy biztos. Ha szeborreás panaszaid vannak, a bolti termékekkel nagyon óvatosan kell bánni. A másik véglet a natúrkozmetikumok világa, de úgy vélem abba sem szabad fejest ugrani. Pl. a szódabikarbónát számos fórumon javasolják sampon helyett. Ez rendben is van, de a lúgos kémhatás az égő piros foltokat tovább irritálhatja. A hajmosószappan sokkal jobb, de én hosszútávon képtelen voltam kimosni a hajtövekből. Olyan volt frissen mosva is, mintha zsíros lenne.

És akkor következzen az aranyat érő receptem. A fent említett tanácsok mellett nyilván a hajmosás kardinális kérdés. Sajnos a gyakori hajmosás elengedhetetlen. Ez minimum heti két alkalmat jelent, hosszú haj esetén is. Ha ez soknak is tűnik, azt semmiképpen nem szabad megvárni, amíg elkezd viszketni. Érdemes kád fölött előre vetett hajjal dolgozni, mert így jobban ki tudod öblíteni. Mosás közben a fejbőrt erősen át kell dörzsölni, masszírozni.

shampoo21.jpg

És akkor már csak egy dolog van hátra, a termék lista. Bolti sampont használok. Ausztrál teafaolajos sampont, amibe miután megveszem, csepegtetek még minimum 10 csepp 100% tisztaságú teafaolajat (bioboltban lehet kapni). Ezután ecetes vízzel öblítem ki a hajam. Fél deci ecethez cseppentek 5 csepp teafaolajat és 5 csepp eukaliptuszolajat, majd felöntöm fél liter vízzel. Az illóolajokat nagyon erős baktérium és gombaölő hatásuk miatt használom. Ezután érdemes natúr balzsamot, vagy könnyebb pakolást felvinni. A fejbőr tünetei hatással vannak az arcbőrre is, ezért a szokásos arctisztításon felül minden este fürdés után átdörzsölöm egy tiszta törölközővel, majd 2-3 csepp teafaolajjal átitatott pamaccsal letörlöm. Arckrémet nem használok, mivel a legdrágább kencék is kudarcot vallottak. Helyette szintén bioboltban kapható 100% tisztaságú kókuszolajat használok éjszakára, amit kis mennyiségben nedves kézzel viszek föl.

kokuszolaj_pitt_spoonuniversity_com_2015.jpg

Remélem hasznosnak találtad a cikket. Ha igen, nyugodtan próbáld ki az általam javasolt tippek bármelyikét.

Szólj hozzá!
2016. április 08. 08:25 - CsörgitsKinga

A szeborreáról másképp...

Sziasztok! Betti megbízásából mostantól köztetek fogok garázdálkodni a fodrászblogon, ezért engedjétek meg, hogy röviden bemutatkozzak. Csörgits Kinga vagyok, szakmámat tekintve jógaoktató, alternatív mozgás- és táncterapeuta. Egyre inkább elharapódzó grafomániám több mint tíz éve útitársam. Eddig két könyvem született, emellett a blogírás nagy szerelmem. Ezért is örülök a felkérésnek. Remélem, találtok majd kedvetekre valót az írásaim között. Kellemes időtöltést kívánok.

Azon morfondíroztam miről írjak Nektek az első fodrászat témájú blogomban. Szalonban szerzett tapasztalatokról, a legjobban sikerült frizuráimról, esetleg hajápolásról? Nos. Azt hiszem most, hogy először találkozom veletek, leírom én hol tartok jelenleg haj témában. A fejbőröm kicsi korom óta komoly odafigyelést és törődést igényel. Egy szeborrea (seborrhoeás dermatitis) nevű bőrbetegségem van, ami tüneteit tekintve hasonlít egy enyhébb lefolyású pikkelysömörhöz. A témában rengeteg szakember által publikált cikk született, melyek sok hasznos információt tartalmaznak. Én most inkább a saját tapasztalataimról írnék.

Biztos vagyok benne, hogy többen közületek jól ismerik ezt a betegséget. A tünetek nagy vonalakban mindenkinél megegyeznek. Piros foltok keletkeznek (jelen esetben) a fejbőrön, amelyek úgy kezdenek el visszahúzódni, hogy az irritált terület megszárad, majd lehámlik. A fokozott irritációt több minden kiválthatja. Pl. az elhúzódó esős évszak, magas páratartalom, rossz minőségű vagy túl erős kozmetikumok. (ez a natúrkozmetikai termékekre is ugyanúgy vonatkozik) A szeborrea nevű betegség, vagy hívjuk inkább tünet együttesnek, nem gyógyítható csupán megfelelő kezeléssel szinten tartható. Ez van. Sajnos legtöbbször a haj- és fejbőr ápolása nem elég, mivel az irritáció kihatással van az arcbőrre is.

Tapasztalataim alapján, bár a tünetek megegyeznek, ahány ember, annyiféleképpen reagál erre a betegségre. Kamasz koromban már odáig jutottam, (kezelés mellett,) hogy véresre vakartam a fejbőröm. Semmit sem tudtam vele kezdeni. Bármivel próbálkoztam, kudarcot vallottam. Rövidre vágattam a derékig érő hajamat, (a fodrász elsírta magát, amikor lenyisszantotta) de az is csak ideig-óráig hozott enyhülést. Havonta minimum egyszer a piros foltok az arcomon is megjelentek. Nagyon szégyelltem magam miatta. Az elhúzódó tünetek önbizalomhiányt és önértékelési zavarokat okozhatnak. Ez nálam sem volt másképp. Amikor az égő vörös foltok beborították a fejbőröm és az arcom, az utcára sem mertem kimenni.

chervon-plyami-na-tl-ditini-doroslogo-foto-vidi-hvorobi-lkuvannya_651.jpeg

Szinte mindent kipróbáltam. A professzionális bolti termékektől a natúrkozmetikumokig mindent. Végül sikerült megtalálnom a megfelelő kozmetikumokat, és megtanultam kezelni ezt a betegséget. Ma újra hátközépig érő, sűrű, természetes szőke hajam van. Az arcbőröm pedig tiszta és egészséges. Akarod tudni, hogy csináltam? A következő cikkből kiderül.

 

Szólj hozzá!
2016. április 01. 01:39 - Fodor Bettina, Blogger

Schauma Mirror Gloss 24h

Őszintén? Szerettem az illatát, mert pont kiegészítette a parfümömet.

118.jpg

Ez az évem ugye a bolti samponok tesztelése. Írtam már a Fructisról és a Gliss Kurról. Átlagosan ezeket a termékeket kb. egy hónapig használtam. A Schaumát ugyanakkor sokkal több ideig, majdnem két hónapig, azért sem tudtam írni róla sokáig. A hajam az említett két sampontól kiszáradt, bebüdösödöttnek éreztem és elnehezültnek. Felüdülés volt a Schauma, de nem sokáig. 

A sampon használatának a végére a hajam elkezdett nőni, gyarapodni. A következő sampon ezt kettévágta, de az egy másik írás lesz. Pozitív élményem volt vele, ugyanakkor nem hozta azokat a reklámokban beharangozott előnyöket, amiért még egyszer megvenném. Nem lett tőle fényesebb a hajam, viszont veszített a színéből. Az illata számomra kedves lett, de ez nem akkora húzóerő, hogy megvegyem még egyszer. Ami hiányzott belőle, hogy tökéletes legyen, az a megfelelő tisztító hatás. Nem éreztem tisztának a hajam a használatától. Tulajdonképpen egy jó illatú, de semleges sampont sikerült vennem, de ezt a Fructis is tudta hozni. A következő a Pantene Pro-V Repair and Protect lesz. 

Szólj hozzá!
2016. február 29. 13:14 - Fodor Bettina, Blogger

Fodrász jövő

A minap a kezembe került egy tanulmány, amely azt taglalja, hogy milyen jövőképe lehet annak, aki fodrásznak tanul. Nem derült ki számomra, hogy mikor írhatták. Szeretem a szakmám, így elolvastam, hátha mond újat, és hát mondott, nem is keveset!

Mennyi vendég tart el egy főállású fodrászt?

Évente hány fodrász tud a szakmában maradandóan elhelyezkedni?

Karrier lehetőségek?

256h.jpg

Egy átlagos teherbírású és igényű fodrász, ha csak hajvágásból szerzi a betevőjét, akkor közel 500 vendégnek a haját kell gondoznia. Természetesen a repertoárjának bővítésével és árainak emelésével ez a szám sokkal kevesebbre is redukálható. Nem tudom, hogy ezt az adatot mi alapján számolták ki, mert azt nem részletezték. Nekem az 500 ember soknak tűnik, ha mondjuk egy hónapot veszünk alapul, szóval matekozok kicsit:
-Egy hajvágás ára nálam 2.500 Ft rövid haj esetén. Ez egy elég átlagos ár, mert alatta vagyok a szalonos kollégáimnak, mégis drágább vagyok a BioHairnél. 
500 x 2.500 = 1.250.000 Ft. 
Én ennyiből bővel jól el tudnék élni!!! Még ennyit sem kéne vállalnom, elég mondjuk a fele! 
-Egy hajvágás nálam rövid haj esetén közel fél óra, de ebbe mindent beleszámoltam, a vendég belép hozzámtól az elbúcsúzunkig.
500 x 0,5 óra = 250 óra.
Egy hét 40 munkaóra, így egy hónap olyan 168-184 munkaórára szokott kijönni. Tehát egy hónap alatt mégsem jön össze a havi 1 milla. Hacsak nem túlórázok, amit elismerem, szoktam. Úgy talán, hangsúlyozom TALÁN kijön a 250 munkaóra egy hónapban csak rövid hajvágásból. 
Ha azt vesszük, hogy egy kis faluban, ahol nincs másik fodrász, remekül lehet keresni, még hogyha nem is ezekkel az árakkal, amikkel én dolgozom. 

A tanulmány szerint évente 200 végzett fodrász tud maradandóan elhelyezkedni a szakmában. Ugyanakkor utána néztem és több ezer fodrászt képeznek évente az iskolák! ez borzalmasan nagy szám! Nem csoda, hogy sokan teljesen másban kezdenek el dolgozni, hiába szerezték meg a papírjukat. Sok kollégám van, akik már nincsenek a szakmában, mert a vendégeik lassan megfogyatkoztak és ők is inkább csak mellékben fodrászkodnak. Nappal valami nyugis munka, este és hétvégén meg fodrászat. Így nem esnek ki végképp, de mégis megélnek valahogy. Ha sikerül jó főállást találni, akkor egész szuper lehet mind anyagilag, mind munkaügyileg. Csak hát időben lesz szűkös a dolog...

Karriernek azt írta az írás, amit olvastam, hogy ha sikerül leszerződni egy kozmetikai céggel, akkor az nagyon belendíthet a pályán - mint üzletkötő. Én inkább a különféle képzésekre tenném a hangsúlyt. Egy hajhosszabbítás képzés ára már az első (vagy első két) vendégen visszahozta az árát. Ha megtanulunk valami fonást, vagy trendi hajszínezést mellé, akkor nyert ügyünk van a vendégek terén. Ugyanakkor a versenyek sem elhanyagolható momentumok. Én a magam részéről szeretem nézni, de nem szeretem azt a stresszt, amit ott átél egy fodrász. De ha elég képzett az ember, és indul versenyeken, akkor még mesterré is válhat. Ha viszont kombináljuk a kozmetikai értékesítést és a versenyeket, akkor akár az oktatás lehet a nyerő pálya.

A cikket bővebben itt olvashatod: www.epalya.hu 

 

Szólj hozzá!
Mindent a hajról, mindent a hajért.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu