Mindent a hajról, mindent a hajért.

2017. január 10. 22:02 - Fodor Bettina, Blogger

Göndör/egyenes - mindent a dauerról

Egyszer, amikor éppen még csak tanultam a szakmát, figyelmes lettem egy beszélgetésre a buszon.

"- ..., mert neked olyan jó, egyenes hajad van, így biztos, nem kell vasalnod!

- Ugyan! Tényleg nem vasalom, pedig nincs egyenes hajam!

- Akkor hogyan tudod így kiszárítani, ilyen egyenesre? Én naponta egy órával kelek korábban, hogy egyenes legyen!

- Dauert rakattam bele, így nincs gondom a hullámokkal!

- Dauert? De hisz, akkor nem göndörnek kéne lennie?

- Nem, dehogy is! Ezt is dauernak hívják, bár én is meglepődtem, amikor..."

Nem szóltam bele a beszélgetésbe, mert kíváncsi voltam, a folytatásra, de sajnos időközben pont leszálltak. Elgondolkodtam ezen a rövid párbeszéden, mert sok minden kiderült számomra. Azt már németből tudtam, hogy a dauer jelentése: tartós. Azt is tudtam, hogy a dauert sokan a göndör hajjal hozzák összefüggésbe. De furcsa volt hallani, hogy mégis van, aki arról is tud, hogy egyenesítésre is használják.

 

 

Történetét vázolom, röviden:

 Az ókorban már a néger rabszolgák haját irigyelve göndörítették a hajukat az emberek. Erre a célra egy kétágú sütővasat, úgynevezett kalamiszt használtak. Ezzel a kalamisztrák dolgoztak, mely ott egy külön néprétegnek számított. 

A tartós hullám az 1800-as évek végén jelent meg, ez még hideg volt. Az 1940-es évektől már meleg dauerrel göndörítettek az emberek, például Karády Katalinnak is már meleg dauerrel készült a frizurája. A meleg dauerrel egy időben a németek kifejlesztették a hidrogén peroxidos dauervizet, mellyel már szabályozni lehetett a dauervíz erősségét is. Itthon az '50-es, '60-as években jelent csak meg. 1980-ban a Schwarzkopf kifejlesztette az emulziós dauervizet, ami már az érzékeny hajat is tudta sérülésmentesen göndöríteni, és már kíméletesen zárta le a hajban levő kötéseket. Ebből 5 változat jelent meg, és egy előkezelő. Újabb forradalmasítás 1998-ban történt, amikor volumen növelő dauert dobtak a piacra, mely 5-6 mosást bír, így kimosható a hajból. Ez a mai napig sem terjedt el széles körben, ugyanis ezt már a megváltozott igényeknek megfelelve a haj egyenesítésére is használták. Erre fejlesztették ki az egyenesítő meleg dauert, amit a hajra felvitel után fóliában vasalóval használnak.

 Tévhitek a dauerről:

1.) Sokszor hallom, hogy a dauer megszünteti a zsírosodást a hajon. Ez nem igaz, mint ahogy az sem, hogy szárítja a hajat. Ha száraz lesz a vendég haja a dauer után, akkor azt elronthattam! Ugyanis a göndörítéssel a haj megemelkedik, ezért nem zsírosodik olyan látványosan gyorsan a haj. Vagyis a fejbőrön lévő zsírrétegnek több idő kell, amíg látványosan eléri azt 1,5-2 cm-es távolságot, ahol már szabad szemmel is látható a zsírosodás. A megemelt hajtő másik okból is lassabban zsírosodik, mert azáltal, hogy meg van emelve, jobban szellőzik a haj, így kevésbé lesz hajlamos a zsírosodásra. Persze ez leginkább egyénfüggő.

2.) Dauerrel tönkre teszik az ember haját... Ez sem igaz, csak ha rosszul van megválasztva a dauervíz! Ugyanis az emulziós és a hidrogén peroxidos dauervíz megjelenése óta a dauer leégetésének valószínűsége minimalizálódott, mivel a hajtípusnak megfelelő dauervizet választhatunk ki. Éppen ezért csak annyira károsítja a hajat, mint egy hajfestés.

 Kémiája:

Megpróbálom egyszerűen elmagyarázni, így talán nem lesz annyira unalmas.

A hajban három kötésréteg van. Az elsőt, ami a külső hidrogén réteg, a víz nyitja ki, ezért kell vizes hajra locsolni a dauervizet. A második rétegben sókötések vannak, melyeket a lúggal tudjuk megbontani, ezt tartalmazza a hajfesték is és a dauervíz is. A harmadik kötés a disszulfid kötés, melyeket tio-vegyületekkel tudunk megbontani. Ezt már csak a dauervíz tartalmazza, mert még a festékben sincs tio-vegyület. Emiatt volt rizikósabb a nagyanyáinknak a dauerolás, mint a festés. A tio-vegyülettel a Doktor Szösziben találkozhattunk, mint Ammónium Tioglikolát. Talán erről sokaknak eszébe jut, hogy ez annyira mélyre jut a hajban, hogy a hajnak 24 óra regenerálódás kell a dauerolás után, mielőtt újra víz érhetné, így bukott le a gyilkos is, mert azt találta mondani, hogy hajat mosott dauerolás után. Upsz, most lelőttem a poént... Mindegy, még így is jó az a film! De vissza a dauerhoz. 

A dauert fixálni is kell a hatóidő letelte után, amit fordított sorrendben hajtunk végre, vagyis belülről kezdjük és úgy haladunk kifelé a kötésrétegekben. A disszulfid kötést a hidrogén peroxidos fixálóval stabilizáljuk. A sókötéseket savval. Itt nem sósavra kell gondolni, hanem elég csak balzsamra, vagy valami savas dologra, mint az ecet (nagymamám még ecettel öblítette). Miután a belső rétegeket fixáltuk, utána jöhet a legkülső hidrogén réteg. Emlékezzünk vissza, hogy ezt vízzel bontottuk fel, tehát egyszerűen meg kell szárítanunk. Ilyenkor még sérülhet a haj, hisz a belső kötések még instabilak, kell nekik az a 24 óra pihenés, éppen ezért egy ritka fogú fésűvel érdemes maximum fésülködni, de jobb, ha nem fésüljük ki. Persze ilyenkor a vendégeim elvárása, hogy valamilyen frizurát is varázsoljak a fejükre és ezen szándékukról sehogyan sem tudom őket lebeszélni. Morogva, de ilyenkor langyos, enyhe fokozatú hajszárítóval óvatosan formázhatjuk a hajat, de semmi esetre se húzzuk, ráncigáljuk, pláne ne tépjük!

 

 A dauer javítása:

Véletlen rossz dauervizet választott ki a fodrász? Nem volt megfelelő a hatóidő? Túl kicsi, vagy túl nagy lett a spirál a hajban? Lenyúlt a hullám? 24 órán belül nedvesség érte a hajat? Nem volt egyenletesen felrakva a dauervíz, és van, ahol be se fogta a hajat? Vagy egyszerűen csak valami nem oké vele?

Lehetséges a dauer javítása, de minimum egy héttel a dauerolás után!!! Ekkor még ellenőrízhetjük, hogy tényleg a dauer a rossz, méghozzá egy nagyfokú fésű és nagyadag balzsam segítségével. Ugyanis balzsamozásnál, ha lazán kifésülöm a hajat, akkor gyönyörű hullámokba rendeződik a haj. Ha rossz a dauer, akkor láthatjuk a hibákat. Jogos panasznál újra lehet elölről kezdeni a folyamatot, de vigyázni kell arra, hogy már lágyabb dauervizet válasszunk, hisz már előgöndörített hajról beszélünk!

Tartós/féltartós egyenesítés:

A megfelelő erősségű dauervizet egyenletesen eloszlatjuk a vizes hajon, és a hatóidő alatt, ami függ a dauervíz erősségétől, egyenesre fésülgetjük a hajat. Célszerű fejmosónál végezni ezt a műveletet! Fixálás közben is végig egyenesítjük, fésülgetjük a hajat, majd a végén egyenesre szárítjuk. Itt nyugodtan húzhatjuk a hajat, hisz nem a loknik megtartása, hanem kihúzása a célunk.

Tudom, hogy száraz és unalmas volt, de ha valakit érdekel a dauer, akár a hullámos, akár az egyenes, annak szóban is el szoktam mondani. Ezt ugyanis nem éri meg virágnyelven megfogalmazni, mert az csak félreértéseket fog szülni.

 

Szólj hozzá!
2017. január 04. 22:22 - Fodor Bettina, Blogger

Hogyan hosszabbíts hajat?

A hajhosszabbítás egy kényes területe a fodrászatnak, mivel nem területe a fodrászatnak.

hajhosszabbitas3.jpg

Furán hangzik? Pedig manapság így van. Nagyon sok fodrász nem tudja, hogyan kell hajat hosszabbítani, dúsítani, pótolni, de sok hajhosszabbító van, aki nem tud fodrászkodni, vágni-festeni, és semmit sem ért a hajhoz. Olykor persze akadnak átfedések, én is egy vagyok azok közül, akik mind a két szakmához értenek. Tulajdonképpen nem gond, hogy a fodrász nem képzi tovább magát hajhosszabbítónak, ha nem is foglalkozik vele. Ugyanúgy nem gond, hogy a hajhosszabbító sem tud hajat vágni-festeni-dauerolni, hogy ha ezeket nem is végzi, bár akkor a hajhosszabbítás után át kell adnia a terepet egy képzett fodrásznak, hogy a tincseket homogénné, azaz egy esésűvé varázsolja. Jártamban-keltemben sokat látok olyan hajhosszabbítást, ahol az összevágás és összefestés nem valósult meg, és bizony nagyon feltűnő, csúnya tőle a frizura. Tényleg érdemes a hajhosszabbítás után egy fodrászhoz is elmenni, aki az összeférhetetlen tincsekből rendes, és hordható frizurát készít! De nagyon a végére szaladtam...

 hajhosszabbitas1.jpg

Kezdjük az elején. Fontos a haj alapos megvizsgálása. Mármint a fejen lévő hajé. 

Vizsgálati szempont:

  • a haj göndörségének a mértéke, vagyis mennyire egyenes a hajszál, vagy mennyire hullámos a haj
  • a haj eredeti hossza
  • a haj színe, melírozottsága
  • festettsége
  • a hajvégek ápoltságának a mértéke
  • hajhullás mértéke
  • sűrűségének a mértéke
  • fésülésének a módja

hajhosszabbitas4.jpg

Miért fontos?

  • nem választhatunk egyenes hajhoz göndör hajat vagy fordítva, mert a viselője nem fogja tudni hordani, fésülni
  • bizonyos hossz alatt nem lehet igényesen hosszabbítani a hajat, illetve csak korlátozott lehetőségekkel
  • az eredeti hosszhoz képest nem lehet drasztikus eltérés a hosszabbított haj hosszánál, mert a fokozatosság elvét kell figyelembe venni
  • a haj és póthaj színe sem jó, ha nagyon eltér egymástól, mert akkor egyértelművé válik a haj hosszának a csalása

hajhosszabbitas5.jpg

  • egy eredetileg festett hajat érdemes festett hajjal hosszabbítani, mert akkor hasonlóképen lehet gondozni az azonos vegyszeres kezelésen átesett tincseket (Ugyan értékesebb a natúr haj, de csak a feldolgozási lehetőségek miatt)
  • egy teljesen eltöredezett végű hajhoz, ha ápolt hajat keverünk, akkor megint csak ki fog látszani az eredeti haj, mert túl nagy a különbség. Törött végű póthajat meg miért vásárolnánk?
  • az eredeti, de roncsolt végű hajat még a hosszabbítás előtt le kell vágni, vagy tartós ápolással felzárkóztatni
  • fokozott hajhullás esetén tilos hajat hosszabbítani, mert úgyis kihullik. Na jó, nem tilos, sokkal inkább felesleges
  • ritka hajnál kevesebb hajat lehet arányaiban a fejre tenni, egyrészt, mert nincs mihez illeszteni, másrészt mert túl fogja terhelni a több póthaj azt a keveset, ami tartja, harmadrészt nem lesz elég fedő haj és kilátszik az illesztés. Persze pont a ritka hajú vendég szereti a póthajas megoldást, akár csak hajdúsítás céljából...
  • hajhosszabbított hajnál másképpen kell fésülködni, más eszközökkel, és aki eddig sem figyelt oda a kíméletes fésülködésre, az ezután sem fog...

hajhosszabbitas2.jpg

Tulajdonképpen a hajhosszabbításnak ez a lelke. Helyesen kell kiértékelni az eredeti hajat, hogy teljesen hozzá passzoló póthajat sikerüljön találni a piacon, és fel lehessen készülni a póthaj felhelyezésére, viselésére. Persze az is fontos, hogy mennyire ügyesen és milyen technikával van felhelyezve a póthaj, de az úgyis csak gyakorlás kérdése...

Bővebben a technikai kivitelezésről egy másik írásomban olvashatsz.

 

1 komment
2017. január 03. 23:23 - Fodor Bettina, Blogger

A haj gyerek szemmel

- Hogyan fésüljem a hajad? Kérsz bele csattot, vagy hajgumit?

- Olyanra csináld, mint az Elzának van!

- Dehát még a füledig sem ér a hajad!?

elza_haj.jpg

- Befonjam, vagy két copfot szeretnél?

- Csattot. Pónisat.

- És hova rakjam a pónis csattot?

- Ide, hogy lássam! (és mutat az én hajamra...)

csattot.jpg

- Megfésülhetlek?

- Nem.

- De tiszta kóc vagy és még a szemedbe is lóg a hajad...

- Nem.

- Szeretnél hercegnős frizurát magadnak?

- Most is az van.

- ???

- Merida vagyok ma.

kocos_gyerek_haj.jpg

- Elmehetünk a fodrászhoz, hogy végre levághassa a hajad? Meddig szeretnéd még növeszteni?

- Amíg oda nem adhatom egy beteg embernek, akinek nincs haja!

Erről bővebben már olvashattál itt is: KATTINTS IDE!!!gyermek_rak.jpg

 - Anya, az én hajamat is befested?

- Milyen színűre szeretnéd festeni?!

- Olyanra mint most.

- De akkor miért szeretnéd, hogy befessem?

- Mert úúúgy szeretem, ha babrálod a hajaaaam...!

kislany_fesules.jpg

Szólj hozzá!
2016. október 25. 21:04 - CsörgitsKinga

Hajadományozás másképp

Hazánkban évente több mint 300 gyermeknél diagnosztizálnak rákbetegséget. A kemoterápiás- és sugárkezelések mellékhatásaként sok esetben elveszítik a hajukat. Ez plusz lelki terhet ró a gyerekekre. A gyógyulásban szeretnénk segíteni őket azáltal, hogy minél több beteg gyermek kaphasson élő hajból készült parókát. Habár az élő hajból készült paróka drágább és lényegesen több ápolásra szorul, számos élet- és lélektani előnnyel bír a szintetikus parókával szemben. Az élő paróka festhető, formázható, vágható. Jól viseli a hőt, hosszú élettartamú és bármilyen samponnal mosható. De legnagyobb előnye, hogy élő, tehát nem kelt feltűnést.

hair-donation_2.jpg

Az egyedi hajadományozási projekt első és legfontosabb programja, hogy segítse a fogyatékos gyermekek integrálását a társadalomba. A többi szervezettel ellentétben egyszerű adományozási kategóriáink átláthatóak. A tapasztalatok sajnos azt mutatják, hogy az adományozó szervezetek és alapítványok arra hivatkozva, hogy a haj feldolgozásának körülményei nem teszik lehetővé az egyes tincsek nyomon követését, nem határozzák meg, hogy egy elkészült parókához kinek a levágott haját használták fel. Ezzel ellentétben mi nem csak egy tollal írt blankettát adunk az adományozónak, hogy elvesszen a tömegben, hanem minden megvalósult projektünknél megköszönjük az adományozást, és az adományozó nevével, összegszerű hozzájárulásával és fényképével ellátott oklevelet adunk. Így visszakövethető, tiszta és világos az adományozás folyamata, az adományozott haj útja. 

 

Erről bővebben a www.curly.hu oldalon olvashatsz bővebb tájékoztatást, a menetéről pedig EBBEN a posztban találsz leírást.

pantene-donate-280x400.jpg

guardian-series.jpg

 

4 komment
2016. július 21. 17:46 - Fodor Bettina, Blogger

Pokémon Go most hajjal hódít

Nem mehetek el mellette szótlanul! Mindenhol jelen van ez a dolog, mármint a Pokémon Go. Ha elmegyek egy gyorsétterembe, akkor fiatalokat és idősebbeket is azon kapok, hogy a telefonjukat bambulva nézelődnek körbe-körbe, majd felállnak és figyelmetlenül tesznek pár lépést, felvihognak és visszaülnek elégedetten a helyükre, és elölről kezdik az egészet. Budapest utcáinak legforgalmasabb szakaszain zombi emberek a telefonjuk utasításai szerint közlekednek, ami valljuk be, a google óta nem nagy szám, de most ezek a zombik össze-vissza tévelyegnek! Nem bírtam ki, utána kellett olvasnom ennek az egésznek...meg persze az applikációt is ki kellett próbálnom. Nekem nem jön be, de egyeseket fanatizál.

poke2.jpg

A lényeg, hogy a telefon kameráját használó virtuális pokémon térképen megjelennek ezek a sehova sem sorolt élőlények és be kell őket zárni egy nagyobb kindertojás-labdába. Semmi értelme az egésznek, mégis megmozgatja az embereket. Mivel elég ritkán lehet ilyen izéket találni, ezért a fejlesztők kitettek pokéstopokat, vagyis olyan helyeket, amiknél vannak valami nyeremények. Általában valamilyen nevezetes műemléket jelent, és a játékban értékes cuccokat ad. Addig nem nagyon érdekelt a dolog, amíg fel nem fedeztem, hogy éttermek mellett üzleteknél is van ilyen pokéstop, mert az egyik ilyen üzlet egy fodrászüzlet volt Budapesten a második kerületben, ami amúgy is hemzseg a műemlékektől. 

poke.jpg

Interneten találtam rá az oldalra, korábban még írtam is róla, nem véletlenül, mivel tetszik a karitatív látásmódja a hajas vállalkozásnak. És még innovatívak is, mert egyből rácsaptak erre a trendre! Remélem, hogy sok vállalkozás követi a példáját! Az oldalon bővebb információ van erről, így csak megosztom, de lépek tovább a témában.

Pokéstop hajjal hódít - Pokéstop fodrászat

A haj trendeket leszámítva engem sosem érdekeltek a hétköznapi tömeges hóbortok, ez sem fog megfogni magának, de értékelem, hogy megmozgatja az embereket. Eddig is a játékok zombikká változtatták az embereket, de most kit érdekel, ha legalább a szabad levegőn vannak és nem a dohos lakásban?! Végre egy olyan játék, ami kimozdít otthonról, ami megmozgat! És mivel ezt a bugyuta játékot még hírességet, celebek, sztárok is játszák és kiposztolják facebookra, akkor az bizony óriási tömegeket fog megmozgatni. És ez jó dolog!

Állítólag még társkeresőnek is használható. ;)

De azért csak ésszel azzal a Pokémon keresgéléssel!

Szólj hozzá!
2016. július 18. 15:33 - Fodor Bettina, Blogger

A kopasz igazság - hajhullásról őszintén

Hétköznapi dolog kopasz embert látni, ha az férfi. De olyan férfiakat és nőket látni, akiknek még szemöldökük sincs, az felkavaró. Nem a genetikai kopaszságról fogok írni, hanem arról, amire senki sincs felkészülve. 

hair.jpg

Normál esetben a hajtüszők növekedési és nyugalmi ciklusok váltakozásával fejlődnek. A növekedési fázisban a tüsző alján található hajszemölcsben lévő őssejtek megnagyobbodnak, és aktív elősejtekké (progenitor sejtekké) alakulva gyors osztódással idézik elő a hajszál növekedését.

Kopasz embereknél megfigyelték, hogy a hajmentes területekről szinte teljesen eltűntek a hajnövekedésben résztvevő elősejtek, az őssejtek viszont éltek és virultak. Úgy tűnik tehát, hogy a probléma kulcsa abban rejlik, hogy az őssejtek nem képesek aktív elősejtté alakulni.

 hajhullas.png

Nagyon sok betegség úgy kezdődik, hogy az érintettnek elkezd hullani a haja, később a szőre is a kezén, lábán, arcán, egyéb testrészein. Elméletileg általánosan elmondható, hogy az ok gyulladás a szervezetben. De mi van akkor, ha az orvos mást mond? Ha nem találnak gyulladást? Akkor meg kell vizsgálni, hogy mely testrészeken hullott ki a szőr, mert csak az utalhat a betegségre.

Egy idegi betegségnél, például akkut stressznél csak az idegvégződéseken kezd el kihullani a szőr. A háton, ahol nincs annyi szőr többnyire észrevétlen, de a fejen, ahol nagyon sok idegvégződés található, már jobban észrevehetőek a jelek. 

A testben végbemenő egyfajta mérgezés is okozhat szőrzethullást, ilyen a kemoterápia következtében kialakuló átmeneti kopaszság. Jellemzője, hogy valamit hiányol a szervezet, valamilyen vitamint, vagy ásványi anyagot és emiatt kezd el kihullani a szőr. Vagy éppen megnő a szervezetben egy anyag, amitől hullani kezd, ilyen például a tesztoszteron emelkedés.

kopasz.jpg

Fontos szempont, hogy mióta áll fenn a szőrhiány, a szőrhullás, mert egy lassú, észrevétlen szőrhullatásnál nem is kell egyből betegségre gyanakodni, sokszor triviális ok lehet a háttérben, mint az egyszerű sejtcsere. Testünk 7 évente ugyanis megújul teljesen. A hajunkat is csak hét évig tudjuk növeszteni, mert utána kihullik magától. Körmünk, bőrünk is teljesen lecserélődik hét évente, szinte újjá születünk. Gyerekkorban persze nem hét évente történik a csere, hanem gyakrabban annál. A kamaszkor végén viszont lelassul a folyamat és beáll a szervezet a hét évre. 

Sajnos vannak olyan betegségekből eredő haj és szőrhullások, teljes testi megkopaszodások, amikre az orvosok még nem jöttek rá, hogy mitől lehet. Személyes ismeretségembe is többen ezek közül beletartoznak, nemre való tekintet nélkül. Egyiket idegi alapon kezelték, hasztalan, másikat mérgezéssel, és nem javult. Volt, akinek 1-2 évente teljesen kihullott mindene, majd visszanőtt és megint. Van, akinek foltokban nőtt csak vissza, és inkább csak a szőre a kezén, lábán, de egyébként kopasz maradt.

De mikortól számít valaki kopasznak?  Erre már skálát is alkottak a szakértők, így könnyebben mérik fel a hajhullás szintjét. A skálát Hamilton-Norwood skálának hívják, és csak a fej kopaszodásával foglalkozik. 

norwood.jpg

A hajhullás minden ember esetében folyamatos, mert a természetes hajváltás folyamatának része. A hajhullás akkor tekintendő kórosnak, amikor folyamatosan több hajunk hullik ki, mint amennyi megújul.

Mivel a hajhullás esetében a megújuló hajszálakat megszámolni lehetetlen, ezét könnyedén alkalmazható megoldás a hajhullás megállapítására a kihulló hajszálak figyelése. Amennyiben a kihulló hajszálak száma naponta eléri a 80-100-at, akkor már kóros hajhullásról beszélhetünk.

getimg.png

A kopaszodás fokát és az egészséget tovább ronthatják a lelki tényezők. Amikor azt érzi az ember, hogy már nem teljes tagja a társadalomnak, akkor depresszióssá, ingerültté válhat. Mivel kopaszodni sem egyik napról a másikra kopaszodik meg valaki, így ez az érzelmi állapot is lassan hatalmasodik el a betegen és fokozatosan rontja az állapotát. Ilyen megbetegedésnél, függetlenül attól, hogy rákról, idegi kopaszodásról, vagy egyéb hajhullásról beszélünk nagyon sok múlik a környezetének a hozzáállásán. Vannak olyan kezdeményezések, akik szolgáltatással, karitatív módon próbálnak a kopaszodásban szenvedő betegeken segíteni, ilyen a Curly is, akik hajadományozáson keresztül készítettnek parókákat a rászorulóknak, de náluk még egyéb közhasznú szervezeteket is lehet támogatni a hajadományok értékével. Tiszták, követhetőek, számon kérhetőek. Akit érdekel az ilyen hajadományozós segítségnyújtás:

curly.hu
facebook.com/curly.hu

Persze rajtuk kívül még ott van kifejezetten a Gyermekrák Alapítvány "Neked egy tincs, neki nagy kincs" kezdeményezése, de az alapítvány 2015 szeptembere óta nem fogad hajat, és amúgy is sok a botrány arrafelé mindenféle visszaélésekkel. 

Másképpen is lehet segíteni ezeket az embereket.

Egy iskolában arra kérni egy lányt, hogy vegye le a sapkáját elfogadott dolog, hisz a házirend tiltja a sapka viselését tanórákon. És mi van akkor, ha alatta részlegesen kopasz? Még nem hullott ki minden haja, így parókát még nem tud hordani, még reménykedik, hogy visszanő a haja, ezért nem borotválja le egészen, de mégis levetetik vele a sapkát...

Egy anno sikeres ügynöknőt elküldenek a munkahelyéről, mert már nem tudja teljesíteni azokat az üzletkötéseket, amiket eddig, mivel nem szívesen találkoznak vele az ügyfelek a kopaszsága miatt...

Egy fiút csúfolnak, mert nincs szemöldöke, és biztos szedi valami fétis miatt. Ugyanakkor csak kihullott neki a szülei válása miatt... 

Igenis fontos, hogy odafigyeljünk azokra, akiknél valami nem stimmel, nem a norma szerint alakul a testük! Ez mindenki érdeke, nem csak azoké, akik betegek. Az egészség múlandó, de az emberi értékek örökek. Soha nem az fog nekünk segíteni, akin egyszer már segítettünk, hanem egy olyan ember, mint mi, mikor segítettünk valakin.

Szólj hozzá!
2016. július 14. 18:12 - Fodor Bettina, Blogger

Olló, fésű és egyéb eszköz története a fodrászatból

Az ollót Az ősi Egyiptomban és Mezopotámiában is már használták közel 4-5 ezer évvel ezelőtt is már. Pontos korát csak becsülni tudják, de az megállapítható, hogy kezdetben anyagvágásra használták és csak később szélesítették a felhasználási területét. Az első acélollót Robert Hinchcliffe mutatta be 1761-ben, Londonban, méghozzá sorozatgyártásra is alkalmas találmányként. Manapság már annyiféle olló beszerezhető, hogy felsorolni sem lehet mindet. 

ollo.jpg

A borotvát sokkal előbb feltalálták, mint kétujjas társát, az ollót, bár nem sokban különbözött a késektől. Az ókori Egyiptomban kiemelkedő szerepet kapott, hisz a sok fertőzés és járvány miatt az egyiptomiak kopaszra borotválták a testük minden porcikáját. Ekkor már vékonyabb volt, mint egy kés, és sokkal élesebb, és görbe. A görbe ívet az 1800-as évek végéig meghagyták, akkor viszont King Camp Gillette kifejlesztette az egyenes, eldobható borotva pengét. Ezzel kicsit seggbe rúgta a borbély szakmát, mint az Uber a taxizást. 

Egy nap, az 1895-ös év valamelyikén Mr. Gillette éppen borotválkozott, amikor villámként hasított át az agyán a forradalmi találmány- egy olcsón előállítható, könnyen élesíthető és cserélhető borotvapenge elkészítésének gondolata. Tájékozódott a termékre vonatkozó esetleges piaci igényekről, valamint tanulmányozni kezdte a pengeélezéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. Hamarosan elkészítette a mindkét oldalán papírvékony, eldobható acélpengét. 1901-ben, hat évvel az első merev mintapéldány megalkotása után, létrehozta az American Safety Razor Company-t. a köszörűsök és szerszámkészítők azonban halva született ötletnek tartották a találmányt, mivel a kor technikai színvonala elégtelennek tűnt egy ilyen, finommechanikai gépeket igénylő termék előállításához. Gillette végül mégis talált valakit, aki hajlandó volt teljesíteni a megbízást, ám az illető nem rendelkezett- az egyébként ekkor még nem is létező- automata felszereléssel, amely a nagytömegű pengegyártást lehetővé tette volna. Aztán William Emery Nickerson, a leleményes kémikus mechanikai tervező beszállt a vállalkozásba és elkészítette a tömegtermeléshez nélkülözhetetlen gépsort. Ő volt az első, aki felismerte a Gillette- találmány sikerének kulcsát, ami az olcsó előállíthatóságban és kiváló minőségben rejlett. (Protokoll-etikett)

borotva.jpg

Fésű nyomaira már a neolit korból is bukkantak kutatók. Ezek rendszerint törékeny, sérülékeny anyagokból voltak, mint a csont, vagy a fa, így kevés maradt ránk. Nem csak az ember hajának és szakállának ápolására használtak fésűt, hanem az állatok sörényének, szőrének gondozására is. Mivel ez az emberrel együtt fejlődött, ezért fésűket minden korból szoktak találni a régészek. Mindenhol megtalálható volt a világ szinte összes pontján. Az őskori leletek közt három különféle formájú fésűt találunk, vannak egészen egyszerűek, melyeknek sima háta van, vannak olyanok, melyeknek háta fület vagy fogantyút képez s végül olyanok, melyeknek mind a két oldala fogazva van mint a mi sűrű fésűinké. Később csontnyeles fém fogazatú fésűk hódították meg évezredekre a világot, mellette megjelent a hajkefe. Disznósörte és lósörte alkotta a kefe részt, míg fa és csont a markolatot. Aztán ezeket elsöpörte a műanyag fésülködő eszközök megjelenése. 

fesu.jpg

A hajlakk forradalma egy egészen elképesztő gondolatból eredt: a szúnyogok elleni védelemből. Igazából a technológia már évtizedekkel a forradalma előtt már létezett, és hajlakk néven már bevezették a köztudatba, de akkor még nem volt siker. Amikor viszont elterjedtek a szúnyogírtó sprayk, akkor a hajlakk is elindult szárnyalni. Mindezt azért, mert hasonlított egy sikertermékre. Azóta viszont töretlen a csillogása. Kezdetben gyanta és cukor alapú volt, ami remek tartást adott a hajnak, de károsította is, és nap végére elnehezítette a hajat. Sikere még a rúzsét is felülmúlja, olyannyira, hogy még egy film is született Hairspray néven. A filmről bővebben ITT olvashatsz. A hajlakkból hajhab is kifejlődött, és további fixáló termékek.

hajlakk.jpg

Dauert mindenki látott, és sokan a nagymamák habos frizurájához kötik a képet róla. Pedig sok fiatal is és színes bőrű férfi-nő él vele nap, mint nap. Ugyanis a dauer az nem a göndör hajról szól, hanem a tartósságról. Vagyis egyenes hajból hónapokra göndör hajat varázsolni és ugyanígy göndörből egyeneset, hogy ne kelljen minden nap vasalni, csavargatni. 

Francois Marcel találta ki a hullámosítást 1870-ben.
Marcel Párizsba ment tanulni, ahol a mamája, akinek gyönyörű, természetes, hullámos haja volt, minden hétvégén meglátogatta a fodrászatban. Az üzletbe bejártak a kurtizánok is, akik olyan frizurát kértek, mint a mamáé. Kezdetben ingyen készítette nekik a hullámot, hiszen a lányok egész éjszaka sétáltak Párizs belvárosában, ami a legjobb reklám volt számára. Pillanatokon belül elterjedt, hogy kihez kell fodrászhoz menni. (www.gondor-frizura.hu)

 dauer.jpg

Szólj hozzá!
2016. július 04. 15:21 - Fodor Bettina, Blogger

Milyen volt a hosszú haj?

Tudom, hogy furcsa a kérdés a címben, de másképpen hogyan lehetne olyan száraz dologról írni, mint a történelem? Én mondjuk mindig vonzódtam a történelemhez, soha nem tartottam száraznak azt, amikor az emberek egymást viszállyal, háborúval, máglyán égetéssel és egyéb eszközökkel próbálták meggyőzni a saját igazukról. De most nem ez lenne a téma, hanem a hosszú haj és annak történelmi szerepe. Elmondom mi is volt frankón a hajjal a szitu a történelemben, még ha művészettörténész diplomát nem is kapok érte a szabados fogalmazásom miatt. Sok esetben a törtélemmel eléggé elfogult vagyok, de ez talán megbocsátható. Vagy kérlek, nézd el nekem, emberből vagyok, így nem tudok elfogulatlan lenni.

Az őskorban az emberek a hajukat az ujjaikkal fésülték, gyöngyökkel, kagylókkal díszítették, valamint a mágiában is használták. A hajvágást még hírből sem ismerték. A bibliai Sámson is elvesztette az erejét, amikor levágták a haját. Ez akkoriban egy szimbólum volt az egyiptomiakig, ahol már a hajviselettel rangot is kifejeztek. Nagy érték volt a hosszú haj, bár nem saját, ugyanis azt higiéniai okokból eltávolították a fejről. Rabszolgák haját viszont előszeretettel hordták parókának a tehetősebb nők és férfiak. 

112.jpg

A rómaiakig nagy divat volt a hosszú saját haj, leszámítva az egyiptomiakat, bár a paróka őrület átterjedt később a római provinciákon keresztül egészen Rómába is, ahol az északi világosabb hajú rabszolgák haját készítették el parókának, toldásnak, póthajnak. Persze csak azok, akik megengedhették maguknak. Ebben a korszakban különül el igazán a női és a férfi hajviselet. Eddig a korszakig a nők és férfiak haja hosszú volt, vagy mind a két nemé borotvált, és parókával ellátott. De a Római Birodalom terjeszkedése miatt a katonák zoknival vették fel a szandáljukat, és a hajukat rövidebbre vágatták, egyrészt higiéniai okokból, másrészt taktikai okokból egyes történészek szerint. Ugyanis nem volt elég a ruházat, a fegyverzet, de még a hajviselet is megkülönböztette az ellentől a római katonákat. A magam részéről inkább a higiéniát tartanám valós oknak a hajvágáshoz. 

113.jpg

Elbukott a Római Birodalom és a férfiak rövid haja is egy időre. Miért? Lustaságból. Az emberek nem törődtek magukkal, sem a higiéniával, és szinte semmivel, mert örültek, hogy életben tudtak maradni. A vallási tébolytól lebutított nép visszafejlődött egy késő ősember szintjére, csak már ruhában járt, ha volt neki. Mindegy, hogy a gazdag  vagy a szegény embert nézzük, mert egyik sem adott magára, hisz a földi dolgok nem üdvözítőek a léleknek, így elhanyagolható, mondja a Tanítás. Ergo kapálj, akkor azt el tudjuk venni tőled, de ha marad valami neked, akkor nem haltok éhen a következő évig, hogy újra leadd azt, amit kapáltál és maradékból újra kihúzhatod egy évig... És a lebutított nép ment a zsarnokság mutatta úton, hisz elhitte, hogy ettől jobb lesz a lelke. No comment!

A sok betegségnek hála rájöttek az emberek, hogy ez így nem kóser dolog, hogy döglenek, és ez így nincs rendjén, mert még a macska is mosakszik, és lassan túléli őket, akkor ők miért ne tehetnék? Így elkezdődött egy új korszak, megismerték újra a tudással együtt járó boldogságot és boldogtalanságot, vagyis eljött a reneszánsz. A sok bigott vallási fanatikus persze ezt is elrontotta, újra gátolva a fejlődést, de legalább van sok szép templom szerte a világban... Na de elkanyarodtam. A reneszánsszal beköszöntött egy új kor a hajviseletben, méghozzá a tiszta haj viselete! Újra erény lett a hosszú haj a módosoknál. És ha tiszta, szép, akkor tegyük még szebbé, díszítsük ki. Aztán a még több, még hosszabb haj vált igénnyé. Rapunzel (Aranyhaj a Walt Disneynél) története mond valamit neked? Innen való.

114.jpg

Szóval a halmozás a fejen is elkezdődött a barokk korszakban, bár már csak parókával tudták kivitelezni azt a mennyiséget, amit elképzeltek. Nők és férfiak frizura divatja különvált újra, de a paróka alap volt mind a két nemnél, akárcsak a fűző viselete. A legjobb paróka készítők az angolok voltak, de ők maguk alig hordtak parókát, még a nemesek körében sem mindenki viselt. Szeretem azokat az angol filmeket, ahol paróka nélkül ábrázolják a nemeseket, mert ott tényleg van történelmi tudás a díszletesek körében. Viszont a hideg kiráz, mikor amerikai filmekben még az angolok is parókát hordanak, ezzel is szemléltetve, hogy a barokk korban bizony az volt a divat... Pedig az angoloknál nem!

115.png

Amikor elkezdődtek a nagy liberális, nacionalista, radikális forradalmi megmozdulások, ergo Nagy Francia Forradalom, 1848-49-es Magyar Szabadságharc, Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat, stb. korszaka, akkor nem volt a lázongó embereknek és az őket támogató nemeseknek arra ideje, hogy bepúderezzék a parókájukat, mert bizony fegyvert kellett ragadni és nyiszabolni kellett egymást, így megint a saját hosszú haj lett a divat, de már csak a nőknél, persze a barokk korban megszokott kontyba fogva, csak szolidabb kivitelben, pótlék nélkül. A késő barokk, rokokó korszakban olykor egy paróka a 15-20 kg-ot is elérte és akár egy egész madárkalitka kismadarakkal helyet kapott benne, vagy három ágyús hadihajó-makett. Ehhez képest a romantika korára a szolid konty, némi fonással és szalaggal kifejezetten puritánnak, egyszerűnek hatott. Így is két-három óra volt egy hajviselet elkészítése alkalmanként, de csak pár naponta készítették el, hisz nem volt idejük a politika és a háborúk miatt az embereknek. A férfiak elkezdtek végképp megelégedni a rövidebb hajjal.

116.jpg

Aztán egyszer csak beköszöntött a nagy Béke korszaka, vagyis a Boldog Békeidők, ami hirtelen átcsapott I. Világháborúba. A békebeli kontyokat már modern eszközökkel varázsolták a fodrászok elegánssá. Az I. Világháborút követően egyenesen robbanásnak indult a technológiai fejlődés, így még rövidebbek lettek a hajak, és még göndörebbek. Konty? Ugyan! Annyira hosszú haja nem maradt a nőknek, vagy csak keveseknek. Fejlődött a kémia, a fizika, lett elektromosság, hajszárító és II. Világháború. Azóta nincsenek kifejezetten csak hosszú vagy csak rövid haj divatok, leszámítva talán a 70-es éveket, amikor még nőknél és férfiaknál visszahódított egy kis időre a hosszú haj, mint hippi korszak. Persze ez is lecsengett, mint ahogy a Hair filmes musical eltűnt a mozikból. Dauer korszak jött a 80-as években, rakoncátlan fürtök a kilencvenes években és manapság meg tudjuk, hogy kik az Ikonok, akiknek követjük a frizura divatját... 

117.jpg

Amit most leírtam neked, azt történelem könyvekből tudom, hosszú tanulás folyamán szereztem meg, külön képesítések megszerzése alatt sajátítottam el, és releváns információkat tartalmaznak. Szakdolgozathoz mégsem ajánlom felhasználni, mert szubjektív megfogalmazásom gátat szab neki, és elég hiányosan írtam le, hogy ne legyen unalmas és száraz, a pontatlanságomról és túlzó elnagyolásomról nem is beszélve. Ezért remélem kedvet kapsz, hogy máshol is utána nézz a hajtörténelemnek kiegészítve a tőlem kapott elfogult tudást!

10 komment
2016. június 29. 13:52 - Fodor Bettina, Blogger

Pantene Pro-V Repair and Protect

Persze, hogy finom illata van! 119.jpg

A hajam vége kiszőkült a festést követő egy héten belül, úgyhogy a festett hajú olvasóknak nem ajánlom. Kiadós volt, és a sampon együtt fogyott el a balzsammal, amit először sikerült életemben produkálnom. De a hajam is együtt fogyott a Pantene-nel, aminek már kevésbé örülök. Konkrétan a fele maradt csak meg a hajamnak. Gyulladás nincs a szervezetemben, a közérzetemben nem érzek változást, kemoterápiát nem kapok, szóval semmilyen belső betegségem nincs, ami miatt hullhatna ennyire a hajam. Vagyis a sampon a hibás, más nem lehet. A flakon felénél már gondolkoztam rajta, hogy abba hagyom ezt az évet a bolti samponokkal, és visszaváltok a beváltra, de köt az ígéretem, hogy már pedig végig csinálom és megírom a tapasztalataimat. De sírógörcsök közepette nehéz írni a tapasztalatokról... Nagyon el vagyok keseredve, de tudom, hogy visszanő a hajam. Tisztában voltam az ilyen kellemetlen következményekkel, amikor elkezdtem a teszteket, de reménykedtem benne, hogy talán egy év kevés ahhoz, hogy eljussak a drasztikus hajhullásig. Évek óta póthajam van, az is okoz némi hajveszteséget, de nem ennyit. A sampon használatának a második hetében már látható volt a kézzel fogható bizonyíték a hajhullásra. Egy hajerősítő vitamin kúrát is végigcsináltam, de a hajam továbbra is megállíthatatlanul hullott. És nem a póthaj hullott, hanem a saját hajam. Szóval most elgyengült a fejbőröm és hajhagymáim is elgyengültek annyira, hogy spéci hajsampont kellett keresnem a bolt polcán. Anyagilag már tendálok át arra az árkategóriára, amennyiért minőségibb sampont tudok venni egy fodrászkellékesnél. 

A furcsa az, hogy vannak ismerőseim, családtagjaim, akik évek óta használják a Pantene-t, de nem tapasztaltak hasonlókat, mint én. Persze nekem benne van a pakliban, hogy váltogatom a samponokat. De vajon tényleg számít ennyire? Maradtak kételyeim...

Szólj hozzá!
2016. június 13. 21:57 - CsörgitsKinga

A vörös dög pszichológiája…

Azon gondolkozom, (ahogy minden nagy változás küszöbén) hogy befestetem a hajam. Meg hát beköszöntött a tavasz, amikor az ember újjászületik és nyitottá befogadóvá válik minden apróságra, ami körülveszi. Szóval arra jutottam, hogy a vörös lesz a legtökéletesebb választás. Hosszú, természetes szőke hajam van, amit a terhességem óta nem festetek. Ezért a világosabb árnyalatok között válogatok. De ha már ilyen komoly lépésre szánom rá magam, gondoltam kicsit utánanézek a témának. A hajfestés ma már természetes dolog. Éppen ezért nem gondoljuk végig, hogy általa erősebbnek, szebbnek látjuk magunkat.   Mindig is úgy gondoltam, a hajfestés az önkifejezés egyik módja, mely azt az üzenetet közvetíti a világ felé, hogy „más ember akarok lenni!” Vágyódás az újra, a másra, a megoldásra. Szakemberek véleménye, hogy a hajszínből következtetni lehet viselője jellemére, avagy „mondd meg a hajszíned, és én megmondom, ki vagy!”
 
safe_image.jpg

Igen. Szerintem roppant fontos, hogy ha az ember lánya új hajszínt választ, tisztában legyen annak pszichológiájával is. Mert ha egy adott hajszín olyan üzenetet közvetít, ami nem harmonizál annak viselőjével, akkor épp ellenkező hatást ér el, mint amilyet eredetileg szerettünk volna.

Nos. A vörös hajszínhez számos legenda fűződik. Az ókorban még úgy tartották, hogy aki ezt a hajszínt viseli valószínűleg vámpír, vagy azzá válik halála után. Úúúúúúúú. Eddig jó. Egyiptomban szentül hitték, hogy csak az idegenek, vagy úgynevezett hibridek (idegenek és emberek leszármazottai) születhetnek vörös hajjal. Ez egyre jobb! Imádom! És akkor a középkori boszorkányüldözésről még nem is beszéltünk. 300 év leforgása alatt több tízezer nőt égettek el pusztán azért, mert ezt a hajszínt viselte.

Ma már nem fenyeget életveszély egy ilyen hajszínnel megáldott nőt, sőt! Sokan vörösre festik a hajukat, mert feltűnő, szenvedélyes és szexuális varázserővel bír! Ezt többek között szexológusok szakvéleménye is alátámasztja. A hajszín viselői temperamentumosak, szenvedélyesek, és ami a legfontosabb, kreatívak. Kiváló vezetők és nagyon gazdag ötlettárral rendelkeznek. Továbbá ha engem kérdeztek, feltűnő és elegáns is.

safe_image_1.jpg

Most, hogy ilyen részletesen körüljártam a témát, továbbá meggyőződtem arról, hogy a választott hajszín és a személyiségem tökéletesen passzolnak egymáshoz… azt hiszem egy hajfestéssel fogom megünnepelni a júliusban induló szexológus továbbképzésem első szemeszterét. És te? Mivel leped meg magad az idei vadászidény alkalmából? ;-)

Szólj hozzá!
Mindent a hajról, mindent a hajért.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu