Mindent a hajról, mindent a hajért.

2015. május 29. 08:58 - Fodor Bettina, Blogger

Szépség(szalon) verseny: Az utolsó napok!

Lassan a végére érünk a szépség(szalon) versenynek, így már csak pár nap maradt, hogy a szalontulajdonosok benevezhessék a szalonjukat!

 

Számos tulajdonos elküldte már a képét, elérhetőségét a szalonjáról, de én nem vagyok elégedett, mert sok tulajdonos gondolja még mindig úgy, hogy nem foglalkozik ezzel. Pedig én reklám lehetőséget ajánlok az ingyenes nevezésért cserébe! Szimplán karitatív célból, mert hiszek abban, hogy Magyarországon léteznek még igazán lenyűgöző szépségszalonok! Magyarország csodás hely, csodás emberekkel! Ezt minden nap tapasztalom a vendégeim, a kollégáim részéről! Miért ne hangoztathatnám ezt itt a blogomon azzal, hogy bemutathatom ezeket a csodás helyeket, amiket csodás emberek hoztak létre?! Kérlek titeket, szalonba járó és dolgozó embereket, ne rejtegessétek a szépségeiteket, mutassátok meg nekem, hogy a szalon, amit szerettek, érdekes hely, ahol mesebeli hangulat uralkodik, ezért szerettek oda járni, ott dolgozni! Tudom, hogy nem a falak és a berendezés teszik ki a lényeget egy szalonban, hanem a benne szívvel-lélekkel dolgozók, de azért sokat nyom a latban! Vendégként milyen érzés volt előszőr belépni egy új szalonba? Fodrászként, kozmetikusként, műkörmösként, masszőrként milyen érzés volt egy új szalonban eltöltött első nap? Egy szép környezet jobbá teszi a hangulatunkat, boldogsággal tölt el. Ezt akarom most bemutatni valami ilyesmi módon:

(A kép egy német szalon a netről, a szöveget a fantáziám alkotta, és teljesen független a valóságtól!)

Kényelem Szépségszalon www.kenyelem.szepsegszalon.hu
3456 Kényelemszigetmonostor, Harmónia út 1. tel: 06-20-234-5678
"Kénylem és luxus egy helyen."

 

sz5.png

A verseny előnyei:

  • Megjelenik a szalon és minden megadott elérhetősége két olvasott szakmai blogon.
  • Ingyenes, nincs nevezési díj.
  • Pár perc ráfordítással óriási hírnévre tehetsz szert a szalonoddal.
  • Nem kell reklámra költened, hogy hirdetsd a szalont.
  • Referenciának is jó lesz később! Dicsekedhetsz vele jogosan.
  • Előnye még, hogy nincsen hátránya!!!

Amit mindenképpen el kell küldeni:

  • 3-5 kép, minimum 400x300 pixel, maximum 1,5 Mb képenként
  • A szalon nevét, pontos címét, központi telefonszámát (ha van), honlapjának a címét (http:// stb.) és akár a facebookos oldal linkjét, ha van.
  • Egy rövid szöveges (max 1000 karakter) leírást, hogy miben erős a szalon (hajhosszabbító, remek dauer, kontyban verhetetlen, stb.)

E-mail cím: info.fodraszblog@gmail.com

Jelentkezési határidő: 2015.05.17. - 2015.05.31.

A poszt olyan egy-két hét múlva várható...

Ha szalontulajdonos vagy, akkor mindenképpen jelentkezz a versenyre! Ha vendég vagy, akkor mindenképpen hívd fel a kedvenc szalonod figyelmét a versenyre! Ezt a lehetőséget nem szabad kihagyni, és már nincs sok idő jelentkezni!!!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fodraszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr297500136

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Mindent a hajról, mindent a hajért.
süti beállítások módosítása