Igyekszem mindig valami hasznos dologról írni, de most kivételt teszek. Spontán szeretném megosztani a tapasztalataimat. Ugyanis csatlakoztam pár hete egyik bejegyzésem nyomán a Gyermekrák Alapítvány "Neked egy tincs, neki nagy kincs" programjához. Ez azzal jár, hogy ingyen levágom és elküldöm saját költségemen azok haját az alapítványnak, akik hajlandóak a jó cél érdekében megválni 30 cm-nél hosszabb fürtjeiktől, az alapítvány ezekből a hajakból parókát készíttet a beteg gyermekeknek.

Első tapasztalatom, hogy sokan megkeresnek. Persze olyanok is felhívnak, akiknek már levágott hajuk van és szeretnék eljutattni az alapítványnak, őket rendszerint tovább irányítom az alapítványhoz, hisz azt a copfot már csak postára kell adni, nekem teendőm nincs vele. Olyanok is hívnak, akiknek még nincs levágható 30 cm-nél hosszabb hajuk, őket türelemre intem. De így is sokan keresnek, és sok vendéget szereztem ezáltal. Mondanom sem kell, hogy elsőre nem tűnik kifizetődőnek a programban való résztvétel a fodrász számára, hisz ingyen kell hajatvágnia, és még a levágott hosszú hajat sem tarthatja meg. Viszont sok vendégem a hajvágáson kívül még festeti is a rövid haját, természetesen azért már jár a díj. 

Ami számomra külön nyereség, hogy én házhoz is megyek, aminek a lehetőségével sokan élnek. Ilyenkor általában nem csak a felajánló haját vágom le, hanem a családja, ismerősei, szomszédjai is kedvet szoktak kapni egy kis frizura rendezésre, és így máris nem megyek haza üres kézzel. Tudom, hogy nem illendő ilyen dolgokról beszélni, de nekem is meg kell élnem valamiből és ez igenis nagy szó, hogy ingyen hajvágásból is meg tudok élni, ha úgy vesszük! És külön büszkeséggel tölt el, amikor valakinek ingyen levágom a haját, aminek fejében más is kedvet kap és megbíz, hogy neki is rendezzem a frizuráját, méghozzá nem várja el, hogy ingyen tegyem! Megbecsülés. Ezt érzem ilyenkor, hogy a munkámat megbecsülik. És ez nem csak az anyagiakról szól, méghogyha fejben kipipálok ilyenkor egy havi rezsicsekket is. Ez inkább a bizalomról szól. A szaktudásom elismeréséről.

Sokszor feltették már a kérdést (és valszeg sokszor fel is fogják még a jövőben), hogy "miért lettél fodrász?". Nos, ezért az érzésért mindenképp. Talán a változás szelét hozom az ollómban, amit először én látok. Másokért is csinálom, persze, de igazából engem tesz boldoggá, hogy szépséget alkothatok. Hogy hatással vagyok az emberekre, méghozzá pozitív módon. 

Amikor még szalonban is dolgoztam, nem csak házhoz jártam, akkor alig volt olyan, hogy valaki felbátorodott attól, hogy látta, másnak hogyan vágom/festem a haját. Főleg, mert a nők és férfiak egyedül mennek fodrászhoz. Igazi sikerélményem mindig a gyerekeknél volt, amikor levágtam a szüleik haját először és aztán ők is várták, hogy sorra kerüljenek, elkerülve a hisztit és a sírást közben. Éppen ezért bátorítani tudok minden fodrászt, hogy járjanak házhoz! Nekem a meglévő vendégkörömhöz most még a Gyermekrák Alapítvány által küldött vendégek is hozzáadódtak, én már lassan nem bírom idővel, így én is leadnék újonnan jelentkező vendégeket. (Ha fodrász vagy és érdekel, akkor hívj a 06-30/501-1428-as telefonszámon!) 

Én szeretek adni, önzetlenül, de nem felelőtlenül. Pont azért, mert a dupláját kapom vissza hálában, hűségben, megbecsülésben, és "spirituális értékben". Furcsa ez a "spirituális érték", mert ezt csak én érzem, belül. Mint mikor az ember szerelmes. Le nem írható, de teljesen feltölt és az életem más dolgai is valahogy maguktól helyes mederbe terelődnek. Nem vagyok vallásos, nem tartozom szektához, mégis valahogy megtisztultnak, letisztultnak érzem magam ettől. Butaság? Lehet. De ajánlom neked is, aki most olvasod ezt a posztot, hogy próbáld ki!